Nemzetiségi Tánctábor a Bakonyban

PNNT Tánctábor 20205. Nemzetiségi Tánctáborunk 2020. augusztus 5-én kezdődött. Külön busszal indultunk a Bakonyba, úti célunk a városlődi Iglauer Park volt. Röviden megálltunk Herenden és megtekintettük a porcelánmúzeumot. A szállás elfoglalása és az ebéd elfogyasztása után a borongós idő ellenére megtartottuk Városlődön az első táncpróbát, új lépéseket gyakoroltunk. Este csapatépítő játékokat játszottunk és sokáig beszélgettünk.

PNNTE Tánctábor 2020

 

Másnap a reggeli zenés ébresztő és reggeli után belevetettük magunkat az új koreográfia (Wenczl József – Vidám táncok) elsajátításába. Ebéd előtt lehetőség volt karkötőt fonni vagy hímezni. Délután egy helybéli bácsi vezetett körbe minket Városlődön. Mesélt a Kartauzi rendről, a város templomáról, majd a svábokról, akik itt éltek, az ő kitelepítésükről, illetve arról, hogyan ápolják ma még a sváb hagyományokat.

 

A tábor harmadik napján korán reggel útra keltünk és ismerkedtünk a Bakonyban található gyógynövényekkel, a túra vezetője, Marcsi sok érdekességet mondott nekünk. Nagy érdeklődéssel hallgattuk őt. Ebéd után gyertyát mártottunk, majd meghallottuk az élő harmonika szót és rögtön táncra perdült az egész csapat, mivel a városlődi gyerekeknek épp ezen a napon volt a táborzárásuk, így csatlakoztunk hozzájuk. Közösen énekeltünk, táncoltunk, összehasonlítottunk a vörösvári és a városlődi női viseletet, majd meghallgattuk a városlődi Heimatklang kórus előadását, közben mi is bemutattunk néhány táncot. Nagy sikert aratott ez a meglepetés mind a vörösváriaknak, mind a városlődieknek. Vacsora után tovább gyakoroltuk az új koreográfiát, és mellé megtanultunk még egyet (Wenczl József – Steierisch), amit néhányan már tudtak, így hamar elsajátították a többiek is.

 

Szombaton reggeli után végigtáncoltuk a repertoárt, majd biciklikkel elindultunk Kislődre a Sobri Jóska Élményparkba, ahol egész nap élveztük a meleget és a vízi játékokat, itt ebédeltünk, majd vacsorára tértünk vissza a szállásra. Este a tábortűznél, énekeltünk, beszélgettünk, szalonnát sütöttünk.

 

Vasárnap a tábor utolsó napján már más programunk nem volt, csak a táncolás, így miután összepakoltuk a bőröndöket egész délelőtt táncoltunk. Gyakoroltuk az új koreográfiákat, ismételtük a régebben tanultakat. A táncosok annyira lelkesek voltak, hogy elkezdtünk egy harmadik táncot is megtanulni (Wenczl József – Ratsch polka). A lépésanyagot hamar elsajátították, így rátérhettünk a térformák gyakorlására is. Ebédre összeállt ez a tánc is. Az utolsó ebédünk elfogyasztása után nehéz szívvel szálltunk fel a buszra. Majd a délutáni órákban értünk vissza Pilisvörösvárra, ahol az 5 nap után nehezen ment az elválás. Reméljük, hogy újonnan tanult táncainkat hamarosan a színpadon is bemutathatjuk.

 

 

Táborunk nem jöhetett volna létre a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és a szülők támogatása nélkül. Köszönjük szépen mindenkinek!