Ifjúsági tánctábor 2021

Idén július 5. és 9. között került megrendezésre a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes ifjúsági csoportjának tánctábora a városlődi Iglauer Parkban, ahová immáron harmadjára tértünk vissza. A tábor nagyrészt a csapatépítésről szólt, hiszen közel fél évet nem táncolhattunk együtt a vírushelyzet miatt. Esténként tábortüzet raktunk, egyik nap bográcsban gulyáslevest főztünk, másnap palacsintát sütöttünk. Szerdán ellátogattunk Ajkára, a Kristályfürdőbe, majd csütörtökön a Sobri Jóska kalandparkba, ahova eddig minden évben visszatértünk. A kalandpark után meghallgattuk a szintén Városlődön táborozó zenekarok koncertjét. Naponta többször tartottunk táncpróbákat, ennek köszönhetően megtanultunk egy új táncot, a Ratsch polkát, Wenczl József koreográfiáját. Ezen kívűl főleg keringő lépéseket, és új táncmozdulatokat gyakoroltunk. A meleg ellenére is nagyon jó hangulatban telt el az öt nap, alig várjuk a jövő nyári folytatást.

Táborunk nem jöhetett volna létre Magyarország Kormányának, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a szülők támogatása nélkül. Köszönjük szépen mindenkinek!

Botzheim Réka, Wittmann Szilvia

Schreibe einen Kommentar

Deine E-Mail-Adresse wird nicht veröffentlicht. Erforderliche Felder sind mit * markiert